DOGO CANARIO

Kanári szigeteki kutya

/Perro de Presa Canario/

A Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife és Gran Canaria tipikus kutyája. Úgy vélik, pásztorkutya,  masztiff és bulldog fajták keresztezésének eredménye. De vannak más elképzelések is, mint az Alano és egy mára már kihalt, Bardínó nevű fajta keresztezéséből származik.

Végül is a fajta iránt érdeklődőket leginkább az a kérdés foglalkoztatja, vajon léteztek-e őshonos kutyák a Kanári- szigeteken már a spanyol hódítások előtt is? Számos forrás és érv szól e feltételezés mellett, de később mindenesetre feltétlenül keveredtek a szigetvilág kutyái a spanyol félszigetről, majd később az angolokkal érkező ebekkel. Már a XX. század elején, a Bardino Majorero is hozzájárult a Presa Canario kialakulásához. Ez a pásztorkutya Fuerteventura szigetéről származik, kiváló őrző-védő ösztöne, ellenállóképessége, bátorsága és kitartása miatt becsülték. A szigetvilág és a kontinens kutyáiból egy nagyon erős, kemény fajta alakult ki, melyet eredeti funkciói mellett egyre inkább harcikutyaként is használtak.

Hiteles dokumentumok szerint presa típusú kutyák már legkorábban a XV-XVI. században léteztek a Kanári-szigeteken. A presa kifejezés fogást, zsákmányolást jelent, ami a bulldog jellegű kutyák ősi feladatára, a szarvasmarha lefogására, leszorítására utal. A Kanári-szigetek történelmi eseményeit is figyelembe véve, őseik között az őshonos és a spanyol hódítók által érkező, nagyobb testű kutyák egyaránt megtalálhatóak voltak. 

Ha az itt élő kutyák származása nem is teljesen tisztázott, korabeli tevékenységüket ismerjük: őrkutyaként, mészároskutyaként használták őket, illetve az ő feladatuk volt a vad vagy elvadult kutyák kiirtása. Később persze viadorkutyaként vált ismertté.

Az 1980-as években a Kanári-szigeteken három idős, harcikutyákkal foglalkozó férfit kérdeztek, milyen volt a Presa Canario külseje az ő életükben, mire tudnak még visszaemlékezni a fajtával kapcsolatban. Mindhárman elmondták, hogy hatalmas fejű, széles mellkasú kutyák voltak, kb. 45 kg a súlyuk. Azt azonban egyetlen szakértő sem tudja megmondani, hogy ezek a kutyák, vagyis napjaink presája milyen rokonságban áll az őslakosok kutyáival, illetve a XVI-XVII. század rendeletek által is említett kutyákkal. Minderről csak feltételezések vannak, pontos feljegyzések csak a fajta modernkori történetéről vannak.

A második világháború alatt német dogok is érkeztek a szigetekre, és ezek is valószínűleg keveredtek a helyi kutyákkal. Egyébként a szigeteken rendezett verekedtetések sohasem érték el a hasonló angol "rendezvények" szervezettségi színvonalát. Leginkább csupán szegény farmerek foglalkoztak harcikutyákkal a saját maguk szórakoztatására. Persze a "sport" népszerűségének csúcsán angol kutyákkal, bulldoggal, bullterrierrel is keverték a sajátjaikat. A fehér színű szőrzet nyilván ezeknek a keresztezéseknek az eredménye. Az 1970-es években amerikai pit-bullterriert, dobermannt, bullmasztiffot, amerikai bulldogot is használtak, sőt Gran Canarián még brazil masztiff és rodéziai ridgeback keresztezésekkel is próbálkoztak. Mindezek következtében -  bár már az FCI is elismeri a kanári-szigeteki kutyát - a fajta külleme meglehetősen heterogén megjelenésű. 

A spanyol kennel klub 1988-ban ismerte el a Presa Canariót, mint a Kanári-szigeteken őshonos fajtát. Az FCI azonban nem fogadta el a presa elnevezést, mivel az túlságosan a fajta harcikutya-múltjára utal, inkább a Dogo Canario fajtamegjelelölést javasolták. Bár sok kanári-szigeteki tenyésztő nem értett egyet az ősi név megváltoztatásával - ezzel az erővel a bulldog megjelölést sem szabadna használni -, a Nemzetközi Kinológiai Szövetség 2000. június 3-i keltezéssel Dogo Canario néven fogadta el az új fajtát, egyelőre még csak ideiglenes státusszal, és a második fajtacsoportba sorolta, 346-os standard számmal.

Ez a kutya nyugodt, kiegyensúlyozott fajta, óriási magabiztossággal. Ösztöneiben él a család, a gyerekek, a kisebbek védelme. Gazdájával és családjával szemben ragaszkodó, szeretettel teli. Ha a család valamelyik tagja veszélybe kerül, a kanári-szigeteki kutya azonnal közbelép.  Ha más gyerekek bántják a család gyermektagjait, nekik is a védelmükre kel. Idegenekkel szemben közömbös, nem barátkozik velük, gazdája jelenlétében elfogadja őket. Területét éberen őrzi, s családját is elszántan védelmezi, a harc elől nem hátrál meg.  Ha egyedül őrzi a házat, kérlelhetetlen, nem ismer félelmet vagy megalkuvást. Igazi őrző-védő fajta. Erőteljes, robosztus felépítésű, méreteihez képest gyors, félelmet nem ismerő kutya. Akinek a kertjét, háza táját egy ilyen kutya védelmezi, biztonságban érezheti magát.

A szukák általában (mint minden fajtánál) könnyebben nevelhetőek, mint a kanok. Macskákkal és más háziállatokkal jól kijön, ha már kölyökkora óta ismeri őket. Múltjából adódóan a vele azonos, vagy nála nagyobb termetű kutyákkal szemben harcias, ugyanakkor a kölyköket vagy a nála kisebb kutyákat nemtől függetlenül védelmezi.

Ő sem való akárki kezébe. Szeretettel, de következetesen kell nevelni. Kezdő kutyás ne vele próbálkozzon először, mert baj lehet belőle. Tapasztalt, határozott gazdát igényel. Ha megfelelően neveljük, sokat foglalkozunk vele, kiegyensúlyozott, megbízható társunk lehet. Nagyon jól tanítható, mindenre figyel, szereti a vele való foglalkozást. Főleg azoknak érdemes tartani, akik szeretnek sportolni, mozogni, hiszen a kutyakiképző iskolák igazi sztárja lehet belőle. 

Méretei: 60-65 cm-es marmagasságával tekintélyes a megjelenése a kanoknak. A szukák csak 55-60 cm magasak, azért ők sem ölebek. Tömegük 40-60 kg körüli. 10-13 évig lehet hű társunk. 

Színe elég változatos a homokszíntől az egész sötétig terjed. Előforduló (gyakori) mintázata a tigriscsíkos. Fekete egyed nem lehetséges, de a fehér mellkasfoltok megengedettek.