ZSEBES

Zsebes is nyáron került hozzánk, kicsivel később, mint Döme. Köbányán vettük át a 48-as megállójában. Egy falat kutya nézett ki álmosan és reszketően a kabát alól. A fiaim már az első öt percben összevesztek, ki vigye hazáig. A nevét már tudtam, amikor megláttam. Simán zsebre vághattam volna, olyan kicsi volt. Vegyes érzelmekkel vittem haza, hiszen sohasem volt spánielnél kisebb kutyám. A férjemnek sem, így nem tudtam, mit fog szólni, főleg hogy Dömper pár nappal ezelőtt lelépett. Kiplakátoltam már az egész környéket, de egyelőre köd előtte és utána, senki sem látta. Így 3 napig Zsebes körül forgott a világ, a gyerekek nyúzták, amikor csak tudták, cipelték ide-oda, nem unatkoztak. Aztán meg lett Döme. Szerencsére egy kutyabarát találta meg (kiderült már másnap befogta, mikor megszökött), és ahogy meglátta a plakátot már jelentkezett is. Kezdhettük összeszoktatni a minit a naggyal, ami kb. 10 nap alatt sikerült. Ezután már nem akarta megenni, bár együtt egyedül még nem mertük hagyni őket.

Akárhányszor ránéztem erre a kiskutyára, úgy éreztem, a szeme sem áll jól. Eleinte nem volt vele különösebb gond, mivel sehová sem tudott felmászni, semmit nem ért el. De alig telt el két hét, már felküzdötte magát a kanapéra, horgasvégű körmeivel kapaszkodva, úgy mászott fel, mint egy kismacska. A lépcsőnél még megtorpant, és hangosan követelte, vigyük fel őt is. De nem sokáig kellett cipelni, a felfelé menet nagyon hamar megtetszett neki. Utána már a lefele út miatt verte ki a balhét.

Megkapta az oltásait, így elvittük sétálni a parkba. Gondoltuk, hamarabb lesz szobatiszta is, ha megérzi a rengeteg szagot, és legalább egyszer gugol egyet ő is kint. Hát nem így történt. Zsebes mai napig nem hajlandó a parkban végezni a dolgát. Szerencsére azért az udvarra kiszokott, de elég hosszú ideig tartott, mire beadta a derekát. Még mindig előfordul, hogy bent megy ki. Mara most öt hónaposan már szobatiszta, ez a kis disznó még mindig be-bepisil, az elaknásított előtérről már nem is beszélve. Ráadásul egy ideig mániákusan a gyerekeim szobáját kezdte WC-nek használni, eleinte ezért csuktuk az ajtókat. Ma már ez nem gond, viszont mániákusan lop mindent, így a szobaajtókat továbbra is csukva kell tartani. Teljesen mindegy mi az, ha tetszik neki lenyúlja, legyen az zokni, bugyi, WC papír (szerintem ez a kedvence, mivel tele lehet vele szórni a lakást), gyermekeim játékai, nylonzacskók, stb. A legnagyobb disznósága eddig a rooter kábeljának elrágása volt, bár ez versenyben van azzal a ténnyel, hogy kizárását a szobákból az ajtófélfák megrongálásával bosszulta meg. A legrosszabb az, hogy kanári-szigetei kutyánkat (3-4 hónappal fiatalabb, viszont 25 kg-al nehezebb jelenleg), ráveszi minden disznóságra, ami csak eszébe jut. Kiskutya kiskár, nagykutya nagykár? Amit ő rág meg, az még nem annyira vészes, de amit MARA, abból nem marad semmi.

Eljött az az idő, mikor már ki lehetett engedni egyedül a kertbe, Dömper már nem akarta megenni, és a kapu alatt sem fért ki (legalább is azt hittük). Talált magának kint szórakozást, amitől én idegbajt kaptam. Nyulaim trágyáját nagy zsákokba rakom és a szemetesek viszik el, mint zöldhulladékot. Ezekre a zsákokra kattant rá a kutyám. Amelyiket csak tudta kitépte. Persze a másik két eb is rászokott. Nincs olyan hét, hogy legalább egyet ne intéznének el. A nyúlólba besurran a lábam mellett. Volt, hogy véletlenül bezártam, mert nem vettem észre. 1-2 óra múlva feltünt, hogy nagy a csend az udvaron és a lakásban is. Hívogattam, de semmi válasz, illetve kintről hallatszott méltatlankodó ugatása, mivel igen csak fázott a feneke. Párszor még bezáródott így, azóta, ha szólok neki, hogy kifelé, jön, mint a parancsolat. Na ez az egy eset, amikor szótfogad. Ezenkívül csak eszik-alszik, rohangál, bekakil, vagy bepisil, lopkod, szétrág mindent és este befekszik közénk az ágyba. Bár az utóbbi megengedett. Csak az a baj, emiatt Mara úgy gondolja, ez neki is jár. Egy növőfélben lévő 30 kg-os canario kicsit idegesítő hálópartner, és elég sértődötten veszi tudomásul, rá nem vonatkozik ez a kegy. Szerencsére Dömper már kiszokott a kertbe, mert a végén még ő is beköltözne éjszakára hozzánk, mi meg mehetnénk aludni a kutyaólba. Terveimben persze az szerepel, hogy nyárra az egész társaság ki lesz zárva, de hát amit én elgondolok velük kapcsolatban.... Mit is képzelek én. Úgy is az lesz, amit ez a pofátlan kis eb akar. A két nagy fele akkora gondot nem okoz, mint Zsebes egyszemélyben.

Zsebes 10 hónapos és most tüzel először. Szépen módszeresen összetüzelte az ágyakat. Derogál neki a földön aludni (persze erről mi tehetünk). Saját ágyamról már leszokott, de a gyerekekhez még mindig belóg. Továbbra is lop, mire észbekapunk, már eltünt az asztalról, kenyér, krumplimaradék a tányérról, stb.

Marát piszkálja esténként. Ha az nem akar vele játszani, addig csipkedi, harapdálja, míg az be nem gurul. Utána szokásos forgatókönyv: beáll Mara hasa alá és onnan disznólkodik. Volt olyan, hogy az alvó kutyának egyszerűen beleharapott az orrába. A leányzó reagálása elég ijesztő volt, megfogta Zsebes torokbőrét és végig törölte vele a padlót, egy kicsit rázott is rajta, aztán elengedte. Zsebes nem vette tudomásul a fenyítést, és a lehető legfélelmetesebb acsarkodással (persze ezt csak ő veszi halál komolyan) harapta és ráncigálta Mara lebernyegét, amit persze óriásbébink meg sem érzett.