Egyre nagyobb a szakadék az emberek életkörülményei között. Az elmaradott, szegény államok lakói számunkra elképzelhetetlen feltételek között élnek. Milliók halnak éhen, míg a fejlett társadalmak felső miliője azon tanakodik, mit is vegyen fel aznap este a vacsorához. Az egyik oldalon semmi, máshol pedig minden. 

A vagyon egyre inkább egy kis klikk kezében összpontosul. Már azok megélhetése is veszélyben van, akik eddig még középszinten éltek. Az élet egyre inkább a pénzről szól, s az emberek egyre nagyobb része mindenre hajlandó érte. Nő a megélhetési és a fehérgalléros bűnözés. A XX-XXI. század nyomorban élő nemzedéke ahelyett, hogy fogyna, csak egyre nő világszerte.

Sajnálatos tény, hogy nálunk sincs ez másképp.

Míg a megélhetési minimum alatt élőknél egyre nagyobb azon családok száma ahol 4 vagy annál több gyermek él szegénységben, addig a jobb körülmények között, vagy a jómódban élőknél egyre kevesebb a gyerek.

Megjelent nálunk az a megélhetési forma, melyben a gyerekek tartják el családjukat az értük járó fejpénzből és segélyekből. Egyre többen rendezkednek be szociális juttatásokból való megélhetésre. Nem egy eset pattant ki az elmúlt években, ahol a „szülők” eljátsszák, elisszák a segélyeket, a gyerekek pedig éheznek, szörnyű körülmények között élnek, állandó bántalmazások közepette. Gyakran hagyják őket magukra, volt, hogy emiatt bennégtek a lakásban. Ezek a gyerekek hamar elmenekülnek otthonról, másokat elvesznek szüleiktől a hatóságok és intézetbe, vagy nevelő szülőkhöz kerülnek. A legrosszabb mikor senki nem nyújt nekik segítő kezet és már csak a tragikus esetük kerül be az újságokba. Közülük kevésnek van esélye egy normális, kiegyensúlyozott életre, sokuk lesz hajléktalan, alkoholista, drogfüggő vagy kereskedő, prostituált, vagy kerül börtönbe újra és újra. Nem hoznak magukkal biztonságos családi hátteret, semmi mintájuk nincs, hogy miről szól az igazi élet. Számunkra csak a túlélés fontos, más céljuk nem is nagyon van.

Nálunk is vannak már gettók, szegénynegyedek, bennük az egyre terjedő különböző törvénytelen megélhetési formákkal. A szegénység kitermeli a maga bűnöző rétegét. A gyerekek egyre nagyobb része nem jár óvodába vagy iskolába. Jövőjük épp emiatt egyenlő a nullával. Tudok esetekről, amikor az iskola lejelenti egy be nem járó diákját, a reagálás a következő szöveg: szökésben van. Ugyanakkor az iskola is tudja, a gyerek az anyjánál van, de még sem jár iskolába. Ördögi kör? Nem. Egyszerű nemtörődömség.

Sokan élnek vissza a segélyosztás kiskapuival.

Odébb megállva drága autójukkal állnak sorba a szociális támogatásért, munkanélküli segélyért, holott jól jövedelmező forrásuk van. Korunk ügyeskedői. Annak idején, frissen a gyes után, én is álltam ilyen sorokban. Gyakran szembesültem a helyi önkormányzatnál vagy a munkanélküli hivatalnál ilyen helyzetekkel, ismerős arcokkal, akikről jó tudtam, anyagi gondjuk aztán nincs. Sokszor még az ügyintéző is tudja, jogosulatlan az igénylés, mégsem tud ellene tenni semmit, vagy nem akar, vagy nem mer. A szociális támogatások elosztása így, ilyen formában teljesen igazságtalan. Legtöbbször ugyan jó helyre megy, de sok család pont nem arra költi, amire adják. Nem is ellenőrzi őket senki. Ezért fordulhatott elő az az eset is, mikor egy gyerek éhen halt. Egyszerűen érthetetlen, hogy a helyi szervek, hogy hagyhatták ezeknek az embereknek a karmai között azt a gyereket, jól ismerve az előéletüket, alkoholizmusukat.

Alkoholista, vagy drogfüggő családokban nem lenne szabad a gyerekeket sorsukra hagyni. Ezek az emberek kifordulnak önmagukból, már nem viselkednek szülőként. Van nálunk egyáltalán olyan szerv, aki rendszeresen ellenőrzi ezeket a családokat? Még nem hallottam róla. Pedig kellő odafigyeléssel megelőzhető lenne a tragédia.

Pár önkormányzat megelégelte ezt a tűrhetetlen helyzetet. S mivel a törvénykezés semmilyen megoldással nem szolgált eddig, megpróbálják az ő szintjükön megoldani. Nem biztos, hogy a megfelelő eszközhöz nyúltak, de végre valaki elindított valamit ez ügyben, végre valaki nem huny szemet felette.

A bürokrácia malmai még mindig igen lassan őrölnek, és mire lépnek, gyakran késő.

Én úgy érzem, ott fenn, sokan homokba dugták a fejüket.