A DUNA SORSA

Hajósy Adrienne

MTA Szigetközi Munkacsoport

(ábrák és táblázatok - Szigetközi adatok címszó alatt)

BEVEZETÉS

A múlt század kezdetétől, a tudásban és anyagi javakban való gyarapodás következményeként, tart az emberiség lélekszámának gyors növekedése. A Föld környezeti erőforrásainak ma háromszor annyi ember létfeltételeit kell vagy kellene biztosítania, mint száz éve. A természet erőforrásai, köztük az ivóvízkészletek azonban végesek. Ma a Föld lakosságának egyharmada nem jut minden nap megfelelő tisztaságú ivóvízhez, és napi 15-30 ezerre tehető azoknak a száma, akik vízzel terjedő betegségekben halnak meg. A vízellátás problémáit most még nem az édesvíz elégtelen mennyisége, hanem a készletek egyenlőtlen földrajzi eloszlása, és a felelőtlen használat miatti vízszennyezések okozzák.

VÍZKÉSZLETEK

Magyarország vízhiányos ország, mert belső megújuló vízkészlete évente, egy lakosra vetítve, kevesebb mint 1000 m³. A belső megújuló készlet a csapadék mennyiségének és a párolgásnak (a szabad vízfelszínek, a talaj és a növényzet együttes párolgása, az ún. evapotranspiráció) a különbsége. A teljes megújuló készlet a belső készlet és folyók által az országba szállított vízmennyiség összege.

A megújuló, következésképpen szabadon felhasználható készlet nagyobb hányada a folyók által az országba szállított víz. A legnagyobb hozamú közülük a Duna.

VÍZHASZNÁLAT

A víztermelés a hetvenes évektől erősen emelkedő tendenciát mutatott, a vízigényes iparágak térnyerésével összefüggésben. A vízkivétel a maximumot 1987-ben érte el. Az 1980-as évek második felében a bauxit- és szénbányászat kezdődő leépítésével együtt intenzíven csökkent a bányavízkivétel és a vízhasznosítás. A vízfelhasználás csökkenése az ipari tevékenység nagymértékű csökkenésével, illetve a vízárak emelkedésével magyarázható. Az ipari termelés csökkenése 1993-ban ugyan megállt, de a vízigényes iparágak (vegyipar, textilipar, bányászat) veszítettek pozíciójukból, ennek következtében a felszín alóli víztermelés csökkenő tendenciája változatlan maradt. Folyamatosan csökkent a lakossági vízfelhasználás is.

2006-ban az összes vízkivétel 5166 millió m³ volt.

A legnagyobb vízfogyasztók az erőművek, a teljes mennyiség 80 százalékát használják. Az erőművek közül a paksi atomerőmű a legnagyobb fogyasztó, a teljes mennyiség valamivel több mint felének használatával.

A használt vizek minőségét alapvetően két tényező befolyásolja. Egyrészt a felszíni vizekbe és a talajra kibocsátott szennyvíz mennyisége, másrészt az ország alvízi helyzetéből következően, a folyókkal érkező szennyezés. A szennyvíz tisztítása érdekében az utóbbi évtizedben – jelentős anyagi ráfordítással – nagy erőfeszítéseket tett az ország.

A rendkívüli vízszennyezések legtöbbje a határon túlról érkezik. 2006-ban összesen 115 esetet tart nyilván a statisztika. Köztük 35 eset az olajszennyezés és 40 az oxigénhiányra visszavezethető vízi élőlény-pusztulás. 2007-ben az esetszám 156 volt, ezen belül az olajszennyezések száma 44, a vízi élőlény-pusztulás esetszáma 45. A kommunális hulladékszennyezés, amely a Felső-Tiszát érte ukrajnai eredettel, 2007-ben a 2006. évi érték kétszeresére nőtt.

A jövő nemzedékek életfeltételeit meghatározó alapvető tevékenységek egyike az ivóvízként hasznosítható vízkészletek károsodásának megelőzése. A károsodás – a kor természettudományos és műszaki tudásának függvényében – lehet rosszhiszemű, tudatos cselekmény, károsítás eredménye is.

A károsodás, de különösen a károsítás megelőzése érdekében tehető lépések sokaságát korunkban már jogszabályok, nemzetközi szerződések serege teszi egyértelművé és kötelezővé a természeti erőforrások használói és fogyasztói számára. Új műszaki létesítmények tervezése és megvalósítása során a vízkészlet védelme a várható gazdasági haszonnal legalábbis azonos súlyú szempont, ráadásul a védelmet biztosító feltételek megvalósítását jogszabályok teszik kötelezővé.

A múlt rossz örökségének felszámolása azonban még időt igényel, és nemcsak hazai vonatkozásban. Sajnos, a Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből fakadó, vizekkel kapcsolatos kiszolgáltatottság miatt a befolyó víz minőségének védelme érdekében csak a felvízi országok hozhatnak, hozhatnának érdemi intézkedéseket.

A VÍZ ÁRA

A magyar vízkincs túlnyomó része az állam – mindannyiunk - forgalomképtelen tulajdona. A vízügyi törvény részletesen meghatározza, hogy mely vizek nem tartoznak ebbe a körbe.

A rendszerváltoztatásig a víz használata gyakorlatilag ingyenes volt. Hogy mennyire nem tekintették értéknek, azt tükrözi bizonyos ipari fogyasztók által már korábban is fizetett vízdíj mértéke. A dunántúli bauxitbányák a nyolcvanas évek végén 6 fillért fizettek a - bányatérség szárazon tartása miatt kiemelt - karsztvíz köbmétere után!

1992 óta a költségvetést az igénybevétel mennyiségével arányos ún. vízkészlet-járulék illeti. Ez először a vízgazdálkodási feladatok hatékony ellátását célzó elkülönített állami pénzalap, az ún. Vízügyi Alap bevétele volt. A elkülönített alapok megszüntetése óta a központi költségvetés bevétele. Jelenleg 1 m³ víz igénybevételének alapjáruléka 4,5 Ft. Attól függően, hogy mire használják a vizet, illetve, hogy milyen vízforrást vesznek igénybe, az alapjárulékot különféle szorzók növelik, vagy csökkentik. Például termálvíz igénybevétele esetén háromszoros díjat kell fizetni, a vízerőmű viszont csak az alapdíj ezredrészét fizeti.

A tetemes lakossági, ipari és mezőgazdasági vízdíj is tartalmazza ezt a járulékot. A vízdíj túlnyomó része azonban nem a víz, hanem a szolgáltatás ára: a víznyerés, tisztítás és szállítás díja. Budapesten ma a lakossági vízdíj 200 Ft/m³. (1998-ban 82 Ft/m³ volt.)

Ha a megújuló vízkészletet teljes egészében igénybe vennénk, akkor a költségvetés éves bevételeként - a 4,5 forint/köbméter szorozva 120 milliárd köbméter művelet eredményeként - 540 milliárd Ft adódna. (A költségvetés tényleges bevétele évente lényegében azonos, 10 milliárd Ft körüli összeg.)

A vízvagyon értéke azonban nem szorítható az igénybevétele alapján nyerhető költségvetési bevételre. Víz nélkül nincs emberi élet; megfizethetetlen értékek a folyók és tavak élővilága, a mélyben rejlő hévizek és gyógyvizek, az ártéri ligeterdők, vagy egyszerűen csak a szép táj.

A DUNA

Magyarország, de az egész Kárpát-medence népességének ivóvíz-készletei között alapvető fontosságú a Duna. Magyarországon nemcsak a megújuló vízkészlet, hanem az összes vízfogyasztás több mint felét is a Duna szolgáltatja. Különösen a víz partján létesített, ún. parti szűrésű kutak – úgyszólván tisztítatlanul fogyasztható, tehát olcsó – jó minőségű vize nagy jelentőségű. (A budapesti ivóvíz is nagyobb részben parti szűrésű kutakból származik.)

Védett területek őrzik a Duna által fenntartott természetvédelmi értékeket.

A Duna-mentén a természetvédelmi oltalom alatt lévő területek száma az utóbbi évtizedben megnőtt, különösen, mióta kialakították Magyarországon a Natura 2000 területek hálózatot. A magyar-szlovák Duna-szakaszon például a folyam és magyar oldala Natura 2000 oltalom alatt áll, míg a szlovák oldalon nincs ilyen védelem.

A védett természeti területeket a folyam és környezete jogi védelmére alapították. Válaszlépés volt ez a Duna hajózási és energetikai célú, mohó használata ellen, mert a múlt század második felének nagy gátépítései következtében a folyam élővilága és hordalékháztartása, a parti szűrésű kutak ivóvíztermelése és az ártéri erdők veszélybe kerültek.

A Dunán ma 42 vízi erőmű van, közülük 40 a Magyarország feletti szakaszon. Az első erőmű építése 1927-ben kezdődött Kachletnél (Németország). A második erőmű építéséhez csak a világháború után, 1952-ben kezdtek hozzá, ez a Jochenstein erőmű a német-osztrák határon. Az utolsó építkezést 1998-ban fejezték be Freidenauban (Bécs külvárosa).

Németországban 28 erőmű van, közülük 9 része a Duna-Majna-Rajna útvonalnak. Az osztrák szakaszon 9 gát található, őket követi a folyamon lefele, szlovák területen a dunacsúnyi és a bősi erőmű. A bősi erőmű alatt a Dunán két erőmű van, a Vaskapu I. és a Vaskapu II.

Az erőművek alapvetően megváltoztatták a folyam lefolyási viszonyait, átalakult a partmenti területek élővilága. Ezek kedvezőtlen környezeti változások, és sokszor visszafordíthatatlanok. A vízi erőmű villamos energiát termel, hasznot hoz, érveltek az erőművek gazdái. Az elfogulatlan megítélést szolgálja a táblázat, az osztrák erőművek és a bősi erőmű néhány adata. A termelt villamos energia minden esetben legalább tíz éves működés eredményéből számított átlag.

A BŐS-NAGYMAROSI ÜGY

Magyarország és Csehszlovákia 1977-ben kötött szerződést az - elektromos energia termelése céljából tervezett - hatalmas beruházásról, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről. A beruházás célja az érintett Duna-szakasz komplex hasznosítása volt: villamos energia termelése, a nemzetközi hajózás, a vízgazdálkodás és a kapcsolódó területek gazdasági fejlődése érdekében.

A hatalmas beruházás Pozsonytól Budapestig a táj és a vizek alapvető megváltoztatásával járt volna, a 3. ábrán feltüntetett művek megvalósításával. Az építkezés a XX. század nyolcvanas éveiben kezdődött. Mivel az emberek tiltakoztak a Pozsonytól Budapestig terjedő nagy természetátalakítás ellen, ezért a tervnek csak egy része valósult meg: a nagymarosi erőművet nem építették föl, mert az 1977-ben közös magyar-csehszlovák vállalkozásként indult beruházás megvalósítását Magyarország 1989-ben abbahagyta. Csehszlovákia azonban folytatta országa területén az építkezést, és 1992 októberében, a Duna vizének jogellenes elterelésével üzembe helyezte a bősi erőművet.

A bős-nagymarosi beruházás százmilliárdokat felemésztő gazdasági vállalkozás volt, az építkezés és a bősi vízlépcső működtetése nagy környezeti károkat okozott és okoz, a megoldás keresését mindkét országban politikai vonatkozások terhelik. Mégis, mindezek ellenére, jogi és nemzetközi jogi szempontok voltak meghatározóak az ügy döntő pillanataiban. Amikor alkalom volt választani alternatívák között, a közgazdasági, környezetvédelmi, sőt politikai megfontolások is háttérbe szorultak, döntést a "jog" elsődlegessége alapján hoztak. A "jog" azért válhatott meghatározó tényezővé, mert az 1977. évi vízlépcsőszerződést úgy írták, hogy módosításáról, vagy felbontásáról egyik ország se hozhasson önálló döntést.

Magyarország és Szlovákia 1993-ban a hágai Nemzetközi Bíróság elé terjesztette a bős-nagymarosi projekt miatti jogvitát. A Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-én hozott ítéletet. Legfőbb kötelezettségként – a vitatott kérdések rendezése érdekében – államközi szerződés kötését írja elő a felek számára. A főbb problémák rendezését illetően az ítélet részletes iránymutatással szolgál, és csak kisebb jelentőségű kérdésekben bízza a felek belátására a megegyezés tartalmát. A hágai ítélet – az általa nyújtott minden kedvező lehetőség mellett – a mindkét fél terhére megállapított jogsértések megszüntetésére kötelez, és nagyon szigorúan megfogalmazza, hogy mely, csak a másik számára előnyös tényeket kötelesek a felek elfogadni. Magyarországnak tudomásul kell vennie, hogy a bősi erőmű működik, Szlovákiának pedig azt, hogy jogtalanul vette használatba a magyar államot illető Duna-vizet.

A szerződésről még folynak a tárgyalások. A rendezésre váró kérdések között szerepel a Duna és mellékágrendszerei ökológiailag megfelelő mennyiségű vízhez juttatása, és az egymásnak okozott anyagi természetű károk jóvátétele. Magyarország komoly tételként szerepeltetheti az elszámolásban a Duna és a Szigetköz katasztrofális környezeti kárait.

Környezeti vonatkozások

A bős-nagymarosi ügy környezeti vonatkozásairól megállapítható, hogy részint túl sok, részint túl kevés szó és írott anyag foglalkozik vele. A halasztást vagy halogató politikát célzó döntések sokszor környezeti szempontok feltárásának, környezeti adatok gyűjtésének, rehabilitációs tervek megalapozásának időigényét használta fel halasztó döntés okaként. Ugyanakkor a tényleges környezeti károk és ezek mérséklésének valós lehetőségei nem szerepelnek kellő súllyal a hágai ítélet végrehajtásáról folyó tárgyalásokon. Holott a hágai ítélet (140. pontjában) tételes összefoglalását adja rehabilitáció okának, céljának és a szükséges teendőknek. Az ítéleti pontban foglaltak jelentőségét növeli a klímaváltozás valószínűségének - azóta bizonyított - növekvő tendenciája.

A hágai ítélet 140. pontja:

140. Egyértelmű, hogy a beruházás környezetre gyakorolt hatása és következményei szükségképpen kulcskérdések. A bíróság előtt mindkét fél által bemutatott nagyszámú szaktudományos jelentés, bár következtetéseik gyakran ellentmondanak egymásnak, bizonyítékok sokaságát nyújtja arra, hogy ez a hatás és ezek a következmények igen jelentősek.

A környezeti kockázatok megítéléséhez a jelenlegi normákat kell figyelembe venni. A 15. és 19. cikkek szövegében nemcsak említést nyer, de egyenesen előírásként jelenik meg, hogy a feleket folyamatos - ezért szükségképpen kibontakozó - felelősség terheli azért, hogy fenntartsák a Duna vizének minőségét és védjék a természetet.

A bíróság tudatában van annak, hogy a környezetvédelem területén éberségre és megelőzésre van szükség, mivel a természeti környezetben okozott károk gyakran visszafordíthatatlanok, illetve az ilyen károk helyreállításának velejárója a helyreállítás lehetőségeinek korlátozottsága.

Az emberiség a történelem során, gazdasági és egyéb okok miatt, folyamatosan beavatkozott a természet rendjébe. A múltban ez gyakran a természetre gyakorolt hatások figyelmen kívül hagyásával történt. Az új tudományos ismereteknek köszönhetően, és mivel az emberiség egyre jobban tudatára ébred az őt - a jelenlegi és a jövőbeni generációkat - fenyegető veszélyeknek, melyeket ezeknek a beavatkozásoknak a meggondolatlan és mértéktelen gyakorlása idéz elő, új normák és szabványok alakultak ki, amelyeket az elmúlt két évtizedben nagyszámú okmányba foglaltak. Ezeket az új normákat nemcsak akkor kell figyelembe venni, és az ilyen új szabványokra nemcsak akkor kell kellő súlyt helyezni, amikor az államok egy új tevékenységet mérlegelnek, hanem a múltban megkezdett tevékenységek folytatása során is. A gazdasági fejlődés és a környezetvédelem összeegyeztetésének szükségességét találóan fejezi ki a fenntartható fejlődés fogalma.

A jelen ügy szempontjából ez azt jelenti, hogy a feleknek közösen újból tanulmányozniuk kell a bősi erőmű működésével kapcsolatos környezeti hatásokat. Különösen kielégítő megoldást kell találniuk a Duna régi medrébe és a folyó mindkét oldalán levő mellékágakba bocsátandó vízmennyiséget illetően.

Magyar oldalon a veszélybe került értékek közül kiemelkednek a Szigetköz ökológiai értékei és a Duna vízkészletei. A Szigetköz területének harmada Natura 2000 védettséget élvez, a védett területek közé tartozik a Duna hullámterének egésze. A Duna elterelése óta eltelt tizenhat évben a folyam 40 kilométeres, szigetközi szakaszán csak 210 milliárd köbméter víz folyt le, mert a bősi erőműre 850 milliárd köbméter vizet tereltek. A folyam elterelése óta a Szigetköz minden vízfolyása mesterséges úton, a dunacsúnyi tározóból kapja vizét, beleértve a Dunát is. Az ötödére csökkent vízmennyiség miatt a Szigetköz élőhelyei és élővilága alapvetően változtak, károsodtak. A legnagyobb károk a Duna hullámterében vannak, ahol az elmúlt tizenhat évben elmaradtak az ártéri ligeterők fennmaradásához nélkülözhetetlen nagyvízi elöntések is. A Duna-menti parti sávban jelentősen csökkent a talajvíz szintje, a terület szárazodik. A kárenyhítést célzó vízpótlás ellenére - különösen a Natura 2000 védettség alá eső hullámtéren – a szigetközi különleges élővilág megmaradása veszélyben van.

Pénzügyek

A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer állami nagyberuházás minden kiadását a központi költségvetés fedezte. Az építkezéshez hiteleket vettek fel, törlesztésük a rendszerváltoztatás utáni időszakban terhelte a költségvetést. Két hitelfelvételre került sor, mindkettőre 1986-ban. A Creditanstalt vezette osztrák bankkonzorcium nyújtott hitelt a nagymarosi építkezéshez, illetve a Magyar Nemzeti Bank adott előleget (ún. refinanszírozási hitelt) az összes többi munkára. A hitelek jelentős részét az osztrák Donau Kraftwerk AG cég építési tevékenységére fordították. A hitelek törlesztése 1995-ben kezdődött.

Az MNB hitel - tőkeértéke 32,097 milliárd forint 1986. évi áron – törlesztése 2006-ban befejeződött. A fizetett összes kamat nominális összege 26,296 milliárd forint volt.

Az osztrák tartozásból - tőkeértéke 51,264 milliárd forint 1986. évi áron - 47,113 milliárd forintot térített a költségvetés, 4,151 milliárd forintot az osztrák fél elengedett. A törlesztés 2001-ben fejeződött be. Az összes kamatfizetés nominális értéke 14,366 milliárd forint volt.

Az 1991. évtől a bős-nagymarosi ügy következményeire közvetlen kifizetéseket is teljesít a költségvetés. A 2007-ig jelentkező összes közvetlen költség nominális értékének összege 16,683 milliárd forint, melynek legnagyobb tétele a nagymarosi rehabilitáció költsége. A nagymarosi munkagödör betemetése közelítőleg 11 milliárd forintba került, 1997. évi áron.

Az "összes költség" számításához különböző időpontokban történt pénzköltések közvetlenül nem adhatók össze. A kifizetések elhúzódó időtartama miatt az összegzés közgazdasági szempontból bonyolult kérdés. Állampolgári szemszögből azonban a feladat egyszerűen megoldható: az infláció mértékét tükröző, ún. fogyasztói árindexszel történő szorzással a kifizetések azonos időpontra átszámíthatók és összeadhatók. (A fogyasztói árindex azt mutatja, hogy mennyibe kerül egy adott évben az, amiért az előző évben 1 forintot kellett fizetni.) A vízlépcsőrendszerre költött pénzeket 2007. évi áron összegezve, a költségvetés összes kiadása 2006. december 31-edikével bezárólag: 397 milliárd forint volt.

A szlovák oldali építkezést is hasonló szerkezetű hitelekből finanszírozták, és ott is az osztrák DOKW cég végezte az építkezés nagy részét. Ellentétben magyar hitel-visszafizetéssel, a szlovák törlesztés még nem fejeződött be. Szlovákia több alkalommal próbálkozott a megvalósult létesítmények magánosításával, így például állampolgári részvények kibocsátásával 1997-ben. 2006 januári hatállyal eladták a bősi és dunacsúnyi létesítmények kezelői jogát az olasz ENEL cégnek, mely más szlovák energetikai létesítményekben is jelentős tulajdont szerzett.

2008. október 2.

Felhasznált irodalom

[1]  World Resources Institute, World Resources 1992-1993, Oxford University Press, p. 406

[2]  World Resources Institute, World Resources 2008, Oxford University Press, p. 277

[3]  Fleischer T., Magyarország a Kárpát-medence közepén (A fenntarthatóság egyes térségi összefüggései), Vízügyi Közlemények, LXXXIV/1., pp. 125-136

[4]  Somlyódy L. (szerk.): A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései, MTA Vízgazdálkodási Kutatócsoportja, Budapest, 2002, p. 402

[5]  Magyarország környezeti mutatói – 2000, Környezetvédelmi Minisztérium, www.kvvm.hu

[6]  Holló Gyula, Gayer József, 2007 vízgazdálkodása, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

[7]  2007. évi CXLVI. törvény a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításról

[8]  Természetvédelmi Információs Rendszer, geo.kvvm.hu/tir

[9]  Die Kraftwerke an der österreichischen Donau, Verbund-Austrian Hydro Power AG, August, 2007, www.verbund.at

[10] 10 rokov prevadzky vodneho diela Gabcikovo, Vodohospodarska vystabva, 2002, www.gabcikovo.gov.sk

[11] A vízlépcsőrendszer főbb adatai és mutatói, Tájékoztató az Országgyűlésnek, Oviber, 1988

[12] MTA Szigetközi Munkacsoport, A Szigetközről és a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről - 2008, in press

A vízkészletekről és a bős-nagymarosi ügyről átfogó információkat tartalmazó honlapok:

  -     www.wri.org : a World Resources Institute honlapja

  -     www.kvvm.hu: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapja

  -     www.hydroinfo.hu: az Országos Vízjelző szolgálat honlapja

  -     www.termeszetvedelem.hu: a KVVM Természetvédelmi Hivatalának honlapja

  -     geo.kvvm.hu/tir: a Természetvédelmi Információs Rendszer honlapja

  -     www.verbund.at: az Österreichische Elektrizitatswirtschafts AG honlapja

  -     www.gabcikovo.org.sk: a bős-nagymarosi ügy szlovák kormánymeghatalmazottjának honlapja

  -     www.bosnagymaros.hu: a magyar tárgyalódelegáció honlapja

  -     www.szigetkoz.biz: információk a bős-nagymarosi ügyről és a Dunáról

  -     www.szigetkozi-monitoring.hu: a szigetközi vízpótlás monitoringjának anyagai